Régebben anyuval kreatívkodtam, és ez lett az eredménye. Ki lehet belőle olvasni a „Roni” szót? (Egy számomra igen fontos ember neve.) By: Éjszakai bagoly

Szerintem regények írásakor egyik alapszabály közé tartozik, hogy fent tartsuk az olvasók érdeklődését. Én ezt egy kis rafináltsággal teszem. Persze igyekszem alapjában véve érdekes sztorit írni, de a fejezetek végét, úgy zárom le, hogy valami megválaszolatlan kérdés, vagy izgalmas helyzet tárulkozzon fel, arra sarkalva az olvasót, hogy olvasson tovább… De mi a helyzet a végső befejezésekkel? Legyen happy end, vagy számoljunk le a rózsaszín köddel?

Néhány regény befejező mondata tőlem:

Egy gondja volt csak: hogyan fog nosztalgiázni, ha elvesztette az emlékek őrzőjét? (Büszkeség szobra)

Hallani fogja még valaha ezt a szót egy férfi szájából? Abból a férfi szájából...  (Gamille: Ármány szerelem)

A boldogságtól felvillanyozva kaptam fel Mozartkát a homokból, és a víz felé futottam vele, hogy együtt élvezhessem a többiekkel a pillanatnyi felhőtlen életet. (Országok harca)

Mosolyom talán most volt a legszebb, aranyat ért, és gyémántként ragyogott, mert arra gondoltam megtaláltam éltem két legfontosabb személyét. Félixet, az igaz szerelmemet, és Charlottát a lelki társamat.  (Sur au arc-en-ciel)

Egy szó lehet egy könnycsepp, mely álomba ringat az este, fejemet párnába temetve.

Egy üveggömbbel nézek szembe, fájdalmamat körülölelve.

A setét éjszaka suttog a fülembe, régi emlékeket felemésztve.

Kiáltanék, de nem tudok, csak erőtlenül suttogok.

Hangom a feledés ködébe merül, a fájdalom tengerén legbelül.

Nem tudom mit tegyek, csak a sötét sarokba pityergek.

Elmúlt a boldogság, egyedül maradtam, csak a fájdalom maradt örök társam.

Ő velem van ha kell, ha nem, fejemből kiűzni, néha lehetetlen.

Most üres vagyok legbelül, a szép pillanat elrepül.

Szeretném, ha visszajönne, újra és újra átmelegítene. 

Ha az esti csillagokat nézem, azokra a pillanatokra emlékszem.

Akkor igazán boldog voltam, de az a pillanat elillant.

Nem akarok remélni, nem akarok egyedül lenni…

Nyár végén lesz egy fotókiállításom, amire hamarosan kiszelektálom a fotós mentorommal a fotókat. Ma kicsit szórakoztam a photoshoppal, ami nem jelentett nagy kihívást, de a végeredmény nekem tetszett. Sőt, mi több, az igen kritikus, de mostanában dicsérő mentoromnak is, ami nagy szó! (A fotókat én fotóztam.)

Ez már harmadik, vagy negyedik blogom a gportal.hu-n, de első művész blog. Nem naplószerű lesz, az már van (//chouette-gateau.gportal.hu/). Ide saját fotókat és írásokat fogok felrakni, esetleg filmkritikákat, zenéket, videókat. Kezdésképpen egy zenével indítanék, ami a Bridget Jones naplójában van, és azért hallgatom már napok óta, mert van egy ismerősöm, aki úgymond az én saját bejáratú „B.J.”-m, és hiányzik, de a dal rá emlékeztet.

https://www.youtube.com/watch?v=GOqnz8GbZxU